Magyar eredetű román szavak

Érdekességből összeállítottam egy listát a magyar eredertű román szavakkal (mind saját magam találtam rá a szavakra):

HÍBĂ, hibe, s. f. (Reg.) Defect, cusur. – Din magh. hiba. 

ÎNVERȘUNÁ, înverșunez, vb. I. Refl. și tranz. A deveni sau a face să devină necruțător, neînduplecat; a (se) îndârji. – Din magh. verseny.

HELEȘTÉU, heleșteie, s. n. Bazin cu apă sau iaz special amenajat pentru creșterea și reproducerea peștilor. [Var.: eleștéu s. n.] – Din magh. halastó. 

TĂGĂDUÍ, tăgăduiesc, vb. IV. Tranz. A contesta o afirmație, a nu recunoaște ceva; a nega; a dezminți. ♦ (Rar) A refuza. – Din magh. tagadni. 

FĂGĂDUÍ, făgăduiesc, vb. IV. Tranz. A promite cuiva că va face un anumit lucru. – Din magh. fogadni. 

IOBÁG, iobagi, s. m. Țăran dependent de stăpânul feudal, obligat să facă acestuia prestații în muncă, în natură sau în bani și legat de pământ (fără drept de strămutare); șerb, rumân, vecin. – Din magh. jobbágy. 

CIUF ~uri n. 1) Smoc de păr zbârlit (care atârnă pe frunte). A apuca de ~. 2) glum. Ființă cu păr zbârlit. /<ung. csuf.

ARȚÁG, arțaguri, s. n. (Pop. și fam.) Pornire spre ceartă, chef de ceartă. [Var.: harțág s. n.] – Din magh. Harag.

NESĂBUÍT, -Ă, nesăbuiți, -te, adj. (Despre oameni) Care este lipsit de judecată, de chibzuință în acțiuni; nechibzuit, nesocotit. ♦ (Despre acțiunile, faptele etc. oamenilor) Care dovedește, exprimă, trădează nesăbuință; p. ext. lipsit de sens, de rațiune; cu totul exagerat, deplasat. – Cf. magh. szabadni. 

CHIBZUÍ, chibzuiesc, vb. IV. Tranz. și intranz. A judeca o situație cumpănind toate eventualitățile; a se gândi, a reflecta, a medita. ♦Refl. recipr. A se sfătui unul cu altul înainte de a lua o hotărâre. ♦ Tranz. A pune ceva la cale; a plănui. – Din magh. képezni „a forma”. Cf. magh. képzelni.

NĂDRÁG, nădragi, s. m. (Pop. și fam.; de obicei la pl. cu valoare de sg.) 1. Pantaloni. 2. Izmene. — Din magh. nadrág. 

VILEÁG s. n. (înv. și pop.; în loc adv. și expr.) (A da sau a scoate, a ieși etc.) în vileag = (a face sau a deveni cunoscut) în fața lumii, a tuturor, în public. – Din magh. világ. 

Egy kis francia revizionizmus

Felhív egyik nap a volt francia kolleganőm és azzal vádol, hogy hazudtam neki. Mondom, hogy én már Isten bizony nem hazudtam, mivel nem a szokásom. Erre ő azt válaszolja, hogy hazudtam, ugyanis azt mondtam, hogy Erdély Romániához tartozik és ez pedig nem így van. Zárójelben megjegyezném, hogy azért ilyen kijelentést sem hall az ember sűrün egy franciától. Kérdem tőle, hogy ha nem Romániához tartozik, akkor hova? Erre ő elmondta a történetet: szentestén a provanszi család társasjátékozott, a játek ilyen „activity” szerű lehet, kártyákon lévő kérdésekre kellett felelni. Az egyik kérdés az volt, hogy Erdély melyik ország része (lásd a mellékelt képet)? Ő pedig szeretett volna villantani tudásával (mivel az irodába sokat meséltem neki Erdélyemről) és rávágta, hogy Románia. Ezzel semmi probléma sem volna, de a gyártó által biztosított válaszkártyákon helyes válaszként Magyarország volt megjelölve (lásd a második képet) és ő "leégett" tudásával a család elött. Hiba vagy csak furfangos kedvében volt a francia játékgyártó? 

Aztán én mind magyarázkodhattam a lánynak, ő csak annyit mondott, hogy azért frissítsem fel a földrajzi tudásomat mielött elkezdek dolgozni Brüsszelben és elegánsan letette a telefont.

Kilátás Genfből

Mindig is tudtam, hogy egy dolog amit az ember a könyvekből tanul és egy teljesen másik dolog a valóság. Tanulmányaim során kialakult nézetem az Egyesült Nemzetek Szövetségéről (ENSZ) radikálisan megváltozott amikor 3 hónapja Genfbe költöztem, hogy felügyeljem az ENSZ Emberjogi Tanácsának 21-dik gyűlését.

Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy érdekes eseményt amely az ENSZ falain belül történt meg és amelynek én szemtanúja voltam. Azzal kezdeném, hogy Az Emberjogi Tanács gyűlés harmadik napján Magyarország kezdeményezett és vezettet egy panelt, amely “az ENSZ Emberjogi Tanáccsal való együttműködés: megfélemlítések és megtorlások” címet viselte. Magyarország a tudositók és az ENSZ elött tanuskodó egyének védelmének szükségességére próbálta felhívni a Tanács 47 országának figyelmét. 

A panelt Dékány András nyitotta meg, aki a rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Magyarország Állandó ENSZ Képviseletének Genfben. Őt Ban Ki-moon beszéde követte, aki egyenesen New York-ból jelentkezett videó kapcsolaton keresztül. Végül Navi Pillay szólalt fel, aki jelenleg az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa. Mindhárman kihangsúlyozták a riporterekre es egyéb tanúvallomást tévő egyénekre irányuló megtorlások, lejárató kampányok és megfélemlítések megakadályozásának fontosságát. Maga a sajtószabadság joga kerül veszélybe azzal, hogy hadjuk az újságirókat megfélemliteni – jegyezte meg Navi Pillay. Hogyha az újságirónak félnie kell, hogy véleménye miatt börtönbe kerülhet akkor soha nem fogja nyíltan kritizálni a kormányt. Ezzel a médiának megszünne legfontosabb szerepe, ami nem más mint a demokrácia őrzése. Nem hiába becézik a sajtót a demokrácia házörző kutyájának (lásd angolból: watchdog). Navi Pillay továbbá kihangsúlyozta, hogy nem elég csak beszélni erről a jelenségről, hanem valamit tennünk is kell. Ezzel kapcsolatban gratulált Magyarország kezdeményezéséhez, amely a panelt szervezte, továbbá egy ajánlás piszkozatot terjesztett a Tanács elé ugyanezzel a tematikával. Arról, hogy miért is nem elég csak beszélni erről a jelenségről személyesen is meggyőzödtem. De engedjék meg, hogy mielött belevágnák a történetembe, először felidézzek egy régi, hozzánk közel álló eseményt, amely talán sokunk számára ismeretlen.  

Kevesen tudják, de 1956-ban, az októberi forradalom után, az ENSZ egy különleges bizottságot (az úgynevezett Ötös bizottságot) hozott létre, amelynek szerepe az volt, hogy kivizsgálja a Magyarországon elkövetett atrocitásokat. A bizottság 111 személytől vett interjút az anonimitás feltételével, mivel a tanúk féltették Magyarországon maradt rokonaikat a megtorlástól. Amint a bizottság megbizatása véget ért, a szovjetek követelték a neveket tartalmzó listát. Eddigre már az Ötös Bizottság elött tett tanúvallomások miatt 4 személyt végeztek ki Magyarországon hazaárulás vádjával. Itt jön a képbe Paul Beng-Jensen, aki dán diplomata volt és egyben a bizottság tagja. Bang-Jensen, hogy elejét vegye a nevek kiszivárogtatásának egy hősi tettet hajtott végre. 1958-ban az ENSZ székházának a tetején elégette a tanúk listáját. Holttestét nem sokkal kesőbb találták meg egy New York-i parkban, pisztolylövés végzett vele. 

Azért ezzel a tragikus történettel indítottam, hogy rávilágitsak arra, mennyire is fontos az újságirók, jelentéstevők és egyéb ENSZ elött tanuskodó egyének védelme. Ez a megrázó történet után bele is vágnak a személyes tapasztalatom papírra vetésébe. Mint az Emberjogi Tanács egyik megfigyelője részt vettem sok melléktalálkozón is. Az egyik ilyen volt egy Bahrein-on tartott panel. Csak, hogy megfessem a háttérképet meg kell említenem, hogy Tunéziahoz, Egyiptomhoz, Libiához és Sziriához hasonlóan Bahrein-ban is tüntetések robbantak ki az Arab Tavasz mozgalom keretén (Arab Spring) belül. Nagy meglepődésemre óriási bahreini delegáció volt jelen a terembe. A civil szféra egyik képviselője viccesen meg is jegyezte, hogy Bahrein nagyobb delegációt küldött erre a panelre mint a londoni olimpiára. Ezt csak tetőzte a rengeteg újságiró és egyéb riporter jelenléte. Még szová kell tennem itt, hogy ez kimondottan furcsaságnak számít az ENSZ genfi épületében, mivel itt minden elhangzott szót előben sugároznak és rögzítenek az ENSZ weboldalán. Továbbá feltűnt, hogy mind olyan csatornák és újságok képviselői voltak jelen amelyekről életemben nem hallottam. Mind az arab média képviselői, de egyik sem az ismertek közül, mint például az Al Jazeera.

A felszólaló tanúk többnyire orvosok és újságirok voltak. Az orvosok „hibája” az volt, hogy sérült tüntetőket mertek kezelni anélkül, hogy bejelentették volna a hatóságoknak. Az orvosok nagy részét utána az állam elrabolta es hetekig kínozta, sokan még a mai napig börtönben vannak Bahrein-ban (mint például az egyik felszólaló hölgy férje). Az újságirok vétke pedig az volt, hogy egyáltalan fel mertek szólalni a KORMÁNY ellen. A tanukat már felszólalásuk elött a bahreini delegáció tagjai probálták külömböző eszközökkel megfélemliteni, mint személyesen verbálisan, mind telefonon keresztüli halálfenyegetésekkel --> nagy létszámuk is ezt a célt szolgálta.

Érdekes csavar következik most a történetben. Mivel a panel alatt a delegáció tagjai nem gyakorolhattak nyilvánosan nyomást a tanúkra, a saját sajtójuk tagjait használták erre. Ez egyfelől okos volt, ugyanis az ENSZ épületébe, a Népek Palotájába, nem léphet be a külömböző országok delegációin, az ECOSOC-nál regisztrált szervezeteken és a sajtó képviselőin kivül senki. Igy Bahrein a saját (állami) médiáját arra használta, hogy megfélemlítse a tanukat. Két módot találtak erre. Az első, hogy külömböző szedett vetett bahreini kormány által oda szállitott és pénzelt riporterek kérdéseket intéztek a tanukhoz. Ezek általaban abban vegzőttek, hogy a riportereket ki kellett tessékelni a teremből mivel leállithatatlanul ordítani kezdtek a tanukra, hogy árulók és, hogy mident amit mondanak hazugság. Még hogyha így is volna, a másik fél mindig megérdemel annyi tiszeletet, hogy legalább végighalgassuk őket. Az ő ordításuk inkább a tanuk elhallgattatására irányult és nem egy négykézláb vélemény kinyílvánitására. Másodsorban, miközben a tanuk beszéltek, az állam riporterei centiméteres közelségbe mentek a tanukhoz és fényképeket készítettek róluk. Utólag tudtam meg, hogy ezeket a fényképeket késöbb arra használják, hogy azonosítsák az országban maradt rokonokat.Hogyha sikerül azonosítani valakit akkor kezdődik a családtagokat megfélemlítése, elrabolják, megverik vagy megkinozzák őket, de volt már példa arra is, hogy holtan találtak rá bizonyos személyekre.

Szörnyű tapasztalat volt, azt hittem, hogy ilyen dolgok már nem léteznek csak  néhány elszigetelt országban mint Észak Korea. Sajnos csalódnom kellett.

Palestinians and the International Criminal Court

One of my friends is taking the UN exam and she asked me a question which might pop up on the exam. It's about the recent vote in the General Assembly to upgrade Palestine's status to a non-member observer state. Her question was whether this would mean that the International Criminal Court could investigate and prosecute Israeli individuals for crimes committed in Palestine. I tried to answer as briefly as I could, but feel free to correct me. Furthermore, let's keep this professional, I'm not interested in opinions whether there were crimes or not, only the legal and technical aspects.

How I see:

Now, as a non-member observer state, the Palestine Liberation Organization (PLO), will have the capacity to apply for state membership in United Nations agencies, including the International Criminal Court (ICC). This is because membership is available to all states, not just full-fledged members of the United Nations. 

First, Palestine has to apply for membership and accept the jurisdiction of the Court with respect to the crimes referred to in article 5 (see: article 12 of the Rome Statute).

The ICC can only have jurisdiction under 4 crimes (art.5 of the Rome Statute) and these are: 

(a)     The crime of genocide;

(b)     Crimes against humanity;

(c)     War crimes;

(d)     The crime of aggression.

Next, the PLO could refer the situation in Palestine to the Prosecutor of the ICC. This is because article 13 of the Rome Statute states that: 

“The Court may exercise its jurisdiction with respect to a crime referred to in article 5 in accordance with the provisions of this Statute if: 

(a) A situation in which one or more of such crimes appears to have been committed is referred to the Prosecutor by a State Party [...].”

Although Israel never signed or ratified the Rome Statute, the Prosecutor could still hold Israeli individuals accountable due to article 12 of the Rome Statute, which stipulates:  

“In the case of article 13 [...] the Court may exercise its jurisdiction if one or more of the following States are Parties to this Statute or have accepted the jurisdiction of the Court in accordance with paragraph 3:

(a)     The State on the territory of which the conduct in question occurred or, if the crime was committed on board a vessel or aircraft, the State of registration of that vessel or aircraft;

(b)     The State of which the person accused of the crime is a national.”

As you see from the highlighted sentence, even if the conduct was perpetrated by a foreigner (but on Palestinian soil), the Court could still have jurisdiction.

As a consequence, my answer is that: yes, the Palestinians could ask the Prosecutor to initiate an investigation into possible crimes committed by Israeli forces. In such a scenario, Palestine first has to be accepted as a member of the ICC. Secondly, the above mentioned 4 crimes are very hard to prove.

An interesting thing is that Palestine could accept the ICC’s jurisdiction retroactively under article 11, paragraph 2 of the Rome Statute:  

“If a State becomes a Party to this Statute after its entry into force, the Court may exercise its jurisdiction only with respect to crimes committed after the entry into force of this Statute for that State, unless that State has made a declaration under article 12, paragraph 3.”

This would mean that the Prosecutor could investigate events from 1 July 2002 onwards, when the Rome Statute entered into force.

Régóta foglalkoztatnak a kisebbségi jogok. Valamilyen szinten szívügyemként tekintek erre, ez talán abból ered, hogy magam is egy kisebbség tagja vagyok. Ide kattintva olvasható legújabb cikkem, amelyet a kissebségi jogoknak szenteltem. A cikk "Az önrendelkezés és a kisebbségi jogok - egy zsákutca a posztkommunista európai államokban élő nemzeti kisebbségek számára, hogy megőrizzék kulturális identitásukat. Van remény?" címet viseli. Tudom, hogy címnek ez nagyon hosszú, de csak így tudtam megfelelően leszűkiteni a témakört. Ez a cím nélkül 1000 és 1000 oldalt tudtam volna írni.  

ps. a cikk angolul íródott.

Vietnámi lányka és a kommunizmus

Eddig Vietnámról csak annyit tudtam, amennyit az amerikai filmekből láttam és amennyit a nemzetközi kapcsolatok kurzusomon tanítottak, mégpedig, hogy az 1960-as évek egyik proxy háborúja volt (USA és Szovjetunió között). Jelenleg van egy gyakornok társam Vietnámból és mivel jóformán egész nap együtt vagyunk sokat beszélgetünk. Előkerült persze a tradicionális demokrácia vs. Kommunizmus vita és, hogy Vietnám nem tartja tiszteleben lakosainak emberi jogait. Vietnámban például nincs sajtószabadság és aki fel mer szólalni a rezsim ellen az börtönbe kerül. Többek között a jelenlegi szervezet is, ahol gyakornokoskodom, küzd hogy kiszabadítsa Dr. Nguyen Quoc Quan emberi jogi aktivistát valamelyik Vietnámi börtön mélyéről. 

A vietnámi lány szerint a kommunizmus a legjobb államforma és csak azért szegények jelenleg, mivel Marx a kommunizmust az iparosodott országokra tervezte. Tehát Vietnám először át kell menjen az iparosodás fázisán és utána minden tökéletes lesz, nem lesz többet szegénység az országban. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmemet, hogy annak ellenére, hogy Vietnámban néhány emberi jog teljesen el van nyomva (lásd sajtószabadság) más jogok a reneszánszukat élik. Megemlítette, hogy a nők jogai milyen magas szinten be vannak tartva az országban és, hogy mekkora fontosságot szentel ennek a kommunista párt. Ezen kívül azt is szívesen emlegette, hogy Vietnám a jelenlegi gazdasági fejlődését is egyedül a Kommunista Pártnak köszönheti, amely okosan áttért a tervutasításos gazdasági rendszerről a „szocialista karakterisztikájú piacgazdaságra.” Az utóbbi annyit jelent, hogy megeengedték a külföldi vállalatoknak, hogy gyárakat nyissanak Vietnámban. Ezért van az, hogyha megnézzük az Adidas üzletben vásárol termék cimkéjét az írja rajta, hogy: made in Vientam.  

Nekem a kommunizmus hallatán mindig keserű íz van a számban. Annak ellenére, hogy csak 1-2 évet éltem kommunizmusban sokat beszélgettem a szüleimmel erről. Nagyon színesen el tudtam képzelni milyen volt a sok nélkülözés, milyen volt sorban állni az ételért, milyen bolt banánt és narancsot csak képen látni, milyen volt rettegni a „securitate”-tól, stb. Ennek ellenére próbáltam objektiv maradni és pusztán a vita kedvéért provokálni kicsit a lány nézőpontját. 

Szóval három fő érvelésem volt:

• Az emberi jogokkal kapcsolatban: Hogy ha egy nőnem nem tartsák tiszteletben a jogait akkor hogyan tudja felhívni magára a világ figyelmet egy olyan országban ahol a sajtó állami kézben van. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az emberi jogok kölcsönösen függnek egymástól. Az emberi jogok összessége egymást kölcsönösen kiegészítő rendszert alkot. Például a helyi döntéshozatalban való részvétel lehetősége közvetlenül összefügg a véleménynyilvánításhoz való jogunkkal, az egyesülési jogunkkal, az oktatáshoz való joggal és még a megélhetéshez való joggal is. Visszatérve a nők jogainak példájához, hogyha nincs sajtószabadság, hogy tudhatjuk meg mi, a világ, vagy Vietnám lakosai, hogy mi is folyik az országban valójában. A sajtó az egyik legfontosabb dolog, nem hiába minden „coup d’etat” kezdeténél az allamcsínyt vezető egyének először az ország rádió/televízió csatornáira teszik rá a kezüket és csak utána biztosítsák a repülőteret, stb. (a repülőteret azért, hogy meg tudják akadályozni az előző kormány/rezsim szökését).

• A demokrácia vs kommunizmus vitához nehéz hozzászolni, mivel valóban nincs olyan nemzetközi törvény amely kijelentené, hogy a demokrácia a legjobb. Nem akartam ebbe mélyebben belemenni, de eszembe jutott egy híres idézet amit megosztottam vele.  „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, de a legjobb amivel jelenleg rendelkezünk a világban” – ha jól emlékszem Winston Churchill a szerzője ennek.

• A harmadik érvem középpontjában pedig Vietnám úgynevezet „szocialista karakterisztikájú piacgazdaságra” volt. A lány (és a Vietnámi Kommunista Párt) úgy tekint az az ország áttérésére  a nyugati piacgazdaságra mint a Párt zsenialitásának megnyílvánulására. Továbbá, szerint ez egy olyan dolog ami megerősíti a Párt legitimitását. Nos, ezzel én nem értettem egyet, mivel szerintem ha legitimitásról beszélünk a piacgazdaság bevezetése inkább aláássa a kommunista párt legitimitását. Ugye a kommunizmus egy osztálynélküli társadalmat akar létrehozni, ahol mindenki egyenlő(en nyomorult – szokták ironikusan megjegyezni). No, de akkor hogy jön ide a külföldi gyártulajdonos, aki profitot szerez és fényüző életmódot folytat Vietnámban? Sehogy, és szerintem ez azt bizonyítsa, hogy a kommunista rezsimek nem más mint szimpla diktatúrák. 

Sajnos egy falba ütköztem, a lány csal azzal tudott védekezni (de makacsul), hogy én nem tudom mit beszélek és, hogy ő ott él, ő jobban tudja. Vietnámban minden rendben és  Dr. Nguyen Quoc Quan és több száz más aktivista azert van börtönben mivel veszélybe helyezték egész Vietnám békéjét. No de mindenki azt gondol amit akar. Nyugodtan kommenteljetek, hogyha van hozzáfűzni valótok. 

Minority Youth Caucus

Az egyik ismerősöm, Mattia Zanazzi, létrehozott egy „Minority Youth Caucus” nevű mozgalmat. Még eléggé embrionális formában van, de látok benne fantáziát. Ezt ő arra szeretné használni, hogy hangot adjon olyan fiataloknak akik Európa külömböző kisebbségeihez tartoznak. Továbbá jelezni szeretné az ENSZ-nek, hogy itt az ideje létrehozni egy állandó tanácsadó testületet kisebbségi kérdésekben (hasonlóat a már létező őslakosokkal foglalkozó állandó tanácsadó testülethez).

Akit érdekel itt olvashat többet róla. Ide kattintva pedig lehet csatlakozni a csoporthoz.