Thursday, 29 November 2012





Régóta foglalkoztatnak a kisebbségi jogok. Valamilyen szinten szívügyemként tekintek erre, ez talán abból ered, hogy magam is egy kisebbség tagja vagyok. Ide kattintva olvasható legújabb cikkem, amelyet a kissebségi jogoknak szenteltem. A cikk "Az önrendelkezés és a kisebbségi jogok - egy zsákutca a posztkommunista európai államokban élő nemzeti kisebbségek számára, hogy megőrizzék kulturális identitásukat. Van remény?" címet viseli. Tudom, hogy címnek ez nagyon hosszú, de csak így tudtam megfelelően leszűkiteni a témakört. Ez a cím nélkül 1000 és 1000 oldalt tudtam volna írni.  


ps. a cikk angolul íródott.

Monday, 26 November 2012

Vietnámi lányka és a kommunizmus


Eddig Vietnámról csak annyit tudtam, amennyit az amerikai filmekből láttam és amennyit a nemzetközi kapcsolatok kurzusomon tanítottak, mégpedig, hogy az 1960-as évek egyik proxy háborúja volt (USA és Szovjetunió között). Jelenleg van egy gyakornok társam Vietnámból és mivel jóformán egész nap együtt vagyunk sokat beszélgetünk. Előkerült persze a tradicionális demokrácia vs. Kommunizmus vita és, hogy Vietnám nem tartja tiszteleben lakosainak emberi jogait. Vietnámban például nincs sajtószabadság és aki fel mer szólalni a rezsim ellen az börtönbe kerül. Többek között a jelenlegi szervezet is, ahol gyakornokoskodom, küzd hogy kiszabadítsa Dr. Nguyen Quoc Quan emberi jogi aktivistát valamelyik Vietnámi börtön mélyéről. 

A vietnámi lány szerint a kommunizmus a legjobb államforma és csak azért szegények jelenleg, mivel Marx a kommunizmust az iparosodott országokra tervezte. Tehát Vietnám először át kell menjen az iparosodás fázisán és utána minden tökéletes lesz, nem lesz többet szegénység az országban. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmemet, hogy annak ellenére, hogy Vietnámban néhány emberi jog teljesen el van nyomva (lásd sajtószabadság) más jogok a reneszánszukat élik. Megemlítette, hogy a nők jogai milyen magas szinten be vannak tartva az országban és, hogy mekkora fontosságot szentel ennek a kommunista párt. Ezen kívül azt is szívesen emlegette, hogy Vietnám a jelenlegi gazdasági fejlődését is egyedül a Kommunista Pártnak köszönheti, amely okosan áttért a tervutasításos gazdasági rendszerről a „szocialista karakterisztikájú piacgazdaságra.” Az utóbbi annyit jelent, hogy megeengedték a külföldi vállalatoknak, hogy gyárakat nyissanak Vietnámban. Ezért van az, hogyha megnézzük az Adidas üzletben vásárol termék cimkéjét az írja rajta, hogy: made in Vientam.  


Nekem a kommunizmus hallatán mindig keserű íz van a számban. Annak ellenére, hogy csak 1-2 évet éltem kommunizmusban sokat beszélgettem a szüleimmel erről. Nagyon színesen el tudtam képzelni milyen volt a sok nélkülözés, milyen volt sorban állni az ételért, milyen bolt banánt és narancsot csak képen látni, milyen volt rettegni a „securitate”-tól, stb. Ennek ellenére próbáltam objektiv maradni és pusztán a vita kedvéért provokálni kicsit a lány nézőpontját. 

Szóval három fő érvelésem volt:

Az emberi jogokkal kapcsolatban: Hogy ha egy nőnem nem tartsák tiszteletben a jogait akkor hogyan tudja felhívni magára a világ figyelmet egy olyan országban ahol a sajtó állami kézben van. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az emberi jogok kölcsönösen függnek egymástól. Az emberi jogok összessége egymást kölcsönösen kiegészítő rendszert alkot. Például a helyi döntéshozatalban való részvétel lehetősége közvetlenül összefügg a véleménynyilvánításhoz való jogunkkal, az egyesülési jogunkkal, az oktatáshoz való joggal és még a megélhetéshez való joggal is. Visszatérve a nők jogainak példájához, hogyha nincs sajtószabadság, hogy tudhatjuk meg mi, a világ, vagy Vietnám lakosai, hogy mi is folyik az országban valójában. A sajtó az egyik legfontosabb dolog, nem hiába minden „coup d’etat” kezdeténél az allamcsínyt vezető egyének először az ország rádió/televízió csatornáira teszik rá a kezüket és csak utána biztosítsák a repülőteret, stb. (a repülőteret azért, hogy meg tudják akadályozni az előző kormány/rezsim szökését).

A demokrácia vs kommunizmus vitához nehéz hozzászolni, mivel valóban nincs olyan nemzetközi törvény amely kijelentené, hogy a demokrácia a legjobb. Nem akartam ebbe mélyebben belemenni, de eszembe jutott egy híres idézet amit megosztottam vele.  „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, de a legjobb amivel jelenleg rendelkezünk a világban” – ha jól emlékszem Winston Churchill a szerzője ennek.

A harmadik érvem középpontjában pedig Vietnám úgynevezet „szocialista karakterisztikájú piacgazdaságra” volt. A lány (és a Vietnámi Kommunista Párt) úgy tekint az az ország áttérésére  a nyugati piacgazdaságra mint a Párt zsenialitásának megnyílvánulására. Továbbá, szerint ez egy olyan dolog ami megerősíti a Párt legitimitását. Nos, ezzel én nem értettem egyet, mivel szerintem ha legitimitásról beszélünk a piacgazdaság bevezetése inkább aláássa a kommunista párt legitimitását. Ugye a kommunizmus egy osztálynélküli társadalmat akar létrehozni, ahol mindenki egyenlő(en nyomorult – szokták ironikusan megjegyezni). No, de akkor hogy jön ide a külföldi gyártulajdonos, aki profitot szerez és fényüző életmódot folytat Vietnámban? Sehogy, és szerintem ez azt bizonyítsa, hogy a kommunista rezsimek nem más mint szimpla diktatúrák. 

Sajnos egy falba ütköztem, a lány csal azzal tudott védekezni (de makacsul), hogy én nem tudom mit beszélek és, hogy ő ott él, ő jobban tudja. Vietnámban minden rendben és  Dr. Nguyen Quoc Quan és több száz más aktivista azert van börtönben mivel veszélybe helyezték egész Vietnám békéjét. No de mindenki azt gondol amit akar. Nyugodtan kommenteljetek, hogyha van hozzáfűzni valótok. 


Friday, 23 November 2012

Minority Youth Caucus


Az egyik ismerősöm, Mattia Zanazzi, létrehozott egy „Minority Youth Caucus” nevű mozgalmat. Még eléggé embrionális formában van, de látok benne fantáziát. Ezt ő arra szeretné használni, hogy hangot adjon olyan fiataloknak akik Európa külömböző kisebbségeihez tartoznak. Továbbá jelezni szeretné az ENSZ-nek, hogy itt az ideje létrehozni egy állandó tanácsadó testületet kisebbségi kérdésekben (hasonlóat a már létező őslakosokkal foglalkozó állandó tanácsadó testülethez).

Akit érdekel itt olvashat többet róla. Ide kattintva pedig lehet csatlakozni a csoporthoz.


Thursday, 22 November 2012

Rájöttem, hogy lehet a like jelet a bloghoz adni, juhú

Tuesday, 20 November 2012

Szóval ez lenne az első hivatalos poszt. Mit ahogy említettem a blog bemutatkozójában a blogot arra szánom, hogy infót tudjunk megoszatni egymással. Infó alatt értek külömböző gyakornoki lehetőségeket, ösztöndíj meghírdetéseket, de ugyanakkor külömböző cikkeket, érdekességeket a világból (én főleg konfliktus helyzetekre, emberi jogokra és terrorizmusra fogok koncentrálni, ugyanis ezekben a tematikákban mozgok otthonosabban), akár vicces eseményeket. Az utóbbit csak mértékkel, ugyanis nem akarom a blogot viccújsággá alakítani. Kezdeném azzal, hogy megosztom veletek, hogy én hol szoktam gyakornokságokra/nyári sulikra vadászni. Hagyhattok megjegyzéseket mint "comment" a bejegyzés alatt. Még dolgozom azon, hogy lehessen megjegyzéseket hagyni anélkül, hogy be kelljen jeletkezzetek gmail-el.

1. Kezdeném az Eurodesk-el. Ez egy román oldal, a pályázatok és egyéb lehetőségek nagy részét meghírdeti. Nekem azért a kedvencem, mivel az oldal jobb oldalán található szirénára kattintva az oldal jelzi azon pályázatokat, amelyeknek határideje közeleg.

2. A második, a saját fontossági listámon, az Eurobrussels nevezetű weboldal. A neve ellenére, az egész világról posztolnak itt munka és gyakornoki lehetőségeket. Itt a legnagyobb a választék az összes közül. Lehet itt találni munkahelyektől elkezdve gyakornokságokig majdnem mindent, minden doméniumban.

3. A harmadik, hogy legyen egy hazai oldal is, a pont.hu. Itt megtalálható a Eurobrusselen is megjelenő pályázatok nagy része. A plusz, ami miatt megéri néha-néha rákattintani erre az oldalda az-az, hogy meghírdetik a csak erdélyi magyaroknak szoló pályázatokat. Ami itt kissé zavaró, hogy néhány lehetőséget csak a határidő elött egy pár nappal jelentetnek meg, úgy, hogy már ne legyen elég időd összeszedni a papírokat. De erről majd még fogok írni egy másik posztban, mivel ez felháboritó.

4. Negyediknek: EurActive. Majdnem ugyanaz mint Eurobrussels. Néha találni gyakornokságokat, amelyek nem jelennek meg az elöbb említett site-on. Egyik leideni osztálytársam ez oldalon keresztül talált munkahelyet Brüsszelben. Én személy szerint ezt ritkán nézem.

5. Romstudyabroad. Ez nem igazán egy weblap, hanem egy yahoo group.  Itt is megjelennek a Eurobrussels-en található lehetőségek nagy része. 2 plusz dolog miatt érdemes néha átfutni rajta. Vannak rajta olyan gyakornoki/munka lehetőségek, amelyek kimondottan román állampolgároknak szólnak.

6. Az Európai Unió hivatalos gyakornokságai. Ezekből, ha jól tudom 5 van. Hogyha valakit érdekel hagyhat egy bejegyzést és posztolom a linkeket.

Kérlek szóljatok hozzá ehez a témához, ajánlhattok más weblapokat is, vagy kérdezhettek is. Csak a blogon keresztül, nem válaszolok privát üzenetekre.