Mindig is tudtam, hogy egy dolog amit az ember a könyvekből tanul és egy teljesen másik dolog a valóság. Tanulmányaim során kialakult nézetem az Egyesült Nemzetek Szövetségéről (ENSZ) radikálisan megváltozott amikor 3 hónapja Genfbe költöztem, hogy felügyeljem az ENSZ Emberjogi Tanácsának 21-dik gyűlését.
Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy érdekes eseményt amely az ENSZ falain belül történt meg és amelynek én szemtanúja voltam. Azzal kezdeném, hogy Az Emberjogi Tanács gyűlés harmadik napján Magyarország kezdeményezett és vezettet egy panelt, amely “az ENSZ Emberjogi Tanáccsal való együttműködés: megfélemlítések és megtorlások” címet viselte. Magyarország a tudositók és az ENSZ elött tanuskodó egyének védelmének szükségességére próbálta felhívni a Tanács 47 országának figyelmét.
A panelt Dékány András nyitotta meg, aki a rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Magyarország Állandó ENSZ Képviseletének Genfben. Őt Ban Ki-moon beszéde követte, aki egyenesen New York-ból jelentkezett videó kapcsolaton keresztül. Végül Navi Pillay szólalt fel, aki jelenleg az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa. Mindhárman kihangsúlyozták a riporterekre es egyéb tanúvallomást tévő egyénekre irányuló megtorlások, lejárató kampányok és megfélemlítések megakadályozásának fontosságát. Maga a sajtószabadság joga kerül veszélybe azzal, hogy hadjuk az újságirókat megfélemliteni – jegyezte meg Navi Pillay. Hogyha az újságirónak félnie kell, hogy véleménye miatt börtönbe kerülhet akkor soha nem fogja nyíltan kritizálni a kormányt. Ezzel a médiának megszünne legfontosabb szerepe, ami nem más mint a demokrácia őrzése. Nem hiába becézik a sajtót a demokrácia házörző kutyájának (lásd angolból: watchdog). Navi Pillay továbbá kihangsúlyozta, hogy nem elég csak beszélni erről a jelenségről, hanem valamit tennünk is kell. Ezzel kapcsolatban gratulált Magyarország kezdeményezéséhez, amely a panelt szervezte, továbbá egy ajánlás piszkozatot terjesztett a Tanács elé ugyanezzel a tematikával. Arról, hogy miért is nem elég csak beszélni erről a jelenségről személyesen is meggyőzödtem. De engedjék meg, hogy mielött belevágnák a történetembe, először felidézzek egy régi, hozzánk közel álló eseményt, amely talán sokunk számára ismeretlen.
Kevesen tudják, de 1956-ban, az októberi forradalom után, az ENSZ egy különleges bizottságot (az úgynevezett Ötös bizottságot) hozott létre, amelynek szerepe az volt, hogy kivizsgálja a Magyarországon elkövetett atrocitásokat. A bizottság 111 személytől vett interjút az anonimitás feltételével, mivel a tanúk féltették Magyarországon maradt rokonaikat a megtorlástól. Amint a bizottság megbizatása véget ért, a szovjetek követelték a neveket tartalmzó listát. Eddigre már az Ötös Bizottság elött tett tanúvallomások miatt 4 személyt végeztek ki Magyarországon hazaárulás vádjával. Itt jön a képbe Paul Beng-Jensen, aki dán diplomata volt és egyben a bizottság tagja. Bang-Jensen, hogy elejét vegye a nevek kiszivárogtatásának egy hősi tettet hajtott végre. 1958-ban az ENSZ székházának a tetején elégette a tanúk listáját. Holttestét nem sokkal kesőbb találták meg egy New York-i parkban, pisztolylövés végzett vele.
Azért ezzel a tragikus történettel indítottam, hogy rávilágitsak arra, mennyire is fontos az újságirók, jelentéstevők és egyéb ENSZ elött tanuskodó egyének védelme. Ez a megrázó történet után bele is vágnak a személyes tapasztalatom papírra vetésébe. Mint az Emberjogi Tanács egyik megfigyelője részt vettem sok melléktalálkozón is. Az egyik ilyen volt egy Bahrein-on tartott panel. Csak, hogy megfessem a háttérképet meg kell említenem, hogy Tunéziahoz, Egyiptomhoz, Libiához és Sziriához hasonlóan Bahrein-ban is tüntetések robbantak ki az Arab Tavasz mozgalom keretén (Arab Spring) belül. Nagy meglepődésemre óriási bahreini delegáció volt jelen a terembe. A civil szféra egyik képviselője viccesen meg is jegyezte, hogy Bahrein nagyobb delegációt küldött erre a panelre mint a londoni olimpiára. Ezt csak tetőzte a rengeteg újságiró és egyéb riporter jelenléte. Még szová kell tennem itt, hogy ez kimondottan furcsaságnak számít az ENSZ genfi épületében, mivel itt minden elhangzott szót előben sugároznak és rögzítenek az ENSZ weboldalán. Továbbá feltűnt, hogy mind olyan csatornák és újságok képviselői voltak jelen amelyekről életemben nem hallottam. Mind az arab média képviselői, de egyik sem az ismertek közül, mint például az Al Jazeera.
A felszólaló tanúk többnyire orvosok és újságirok voltak. Az orvosok „hibája” az volt, hogy sérült tüntetőket mertek kezelni anélkül, hogy bejelentették volna a hatóságoknak. Az orvosok nagy részét utána az állam elrabolta es hetekig kínozta, sokan még a mai napig börtönben vannak Bahrein-ban (mint például az egyik felszólaló hölgy férje). Az újságirok vétke pedig az volt, hogy egyáltalan fel mertek szólalni a KORMÁNY ellen. A tanukat már felszólalásuk elött a bahreini delegáció tagjai probálták külömböző eszközökkel megfélemliteni, mint személyesen verbálisan, mind telefonon keresztüli halálfenyegetésekkel --> nagy létszámuk is ezt a célt szolgálta.
Érdekes csavar következik most a történetben. Mivel a panel alatt a delegáció tagjai nem gyakorolhattak nyilvánosan nyomást a tanúkra, a saját sajtójuk tagjait használták erre. Ez egyfelől okos volt, ugyanis az ENSZ épületébe, a Népek Palotájába, nem léphet be a külömböző országok delegációin, az ECOSOC-nál regisztrált szervezeteken és a sajtó képviselőin kivül senki. Igy Bahrein a saját (állami) médiáját arra használta, hogy megfélemlítse a tanukat. Két módot találtak erre. Az első, hogy külömböző szedett vetett bahreini kormány által oda szállitott és pénzelt riporterek kérdéseket intéztek a tanukhoz. Ezek általaban abban vegzőttek, hogy a riportereket ki kellett tessékelni a teremből mivel leállithatatlanul ordítani kezdtek a tanukra, hogy árulók és, hogy mident amit mondanak hazugság. Még hogyha így is volna, a másik fél mindig megérdemel annyi tiszeletet, hogy legalább végighalgassuk őket. Az ő ordításuk inkább a tanuk elhallgattatására irányult és nem egy négykézláb vélemény kinyílvánitására. Másodsorban, miközben a tanuk beszéltek, az állam riporterei centiméteres közelségbe mentek a tanukhoz és fényképeket készítettek róluk. Utólag tudtam meg, hogy ezeket a fényképeket késöbb arra használják, hogy azonosítsák az országban maradt rokonokat.Hogyha sikerül azonosítani valakit akkor kezdődik a családtagokat megfélemlítése, elrabolják, megverik vagy megkinozzák őket, de volt már példa arra is, hogy holtan találtak rá bizonyos személyekre.
Szörnyű tapasztalat volt, azt hittem, hogy ilyen dolgok már nem léteznek csak néhány elszigetelt országban mint Észak Korea. Sajnos csalódnom kellett.
No comments:
Post a Comment